Kulka János, aki nyolc és fél évvel ezelőtt súlyos sztrókot szenvedett, szintén megosztotta a halál közelségének élményét. Ő egy testen kívüli élményt élt át, amelyben látta magát a földön feküdni, miközben az orvosok éppen újraélesztették. „Két énem van. Meghaltam, majdnem. Feléledtem… Tényleg. Felülről nézem az egészet. Annyira fura. Én vagyok, igen, János» – mondta. E szavak mögött ott rejlik a színészek mélyebb megértése az életről és a halálról, amely talán mindannyiunkat elgondolkodtat. Gálvölgyi és Kulka tapasztalataik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a halál közelsége nemcsak félelmet, hanem megerősítő élményeket is hozhat az ember életébe. Az élet értékét és a pillanatok fontosságát újraértékelve, a két művész hitelesen idézi fel a halál határvonalán megélt pillanataikat.
